Nyelvtanulás és coaching 2in1

2017\01\09

Újévi fogadalmaid között szerepel a nyelvtanulás? Íme 5 tipp, hogy sikerüljön elérni célodat!

Ma már az év 9. napja van és ilyenkorra már általában el szokott jönni az első kisebb mélypont a fogadalmak terén. Január közepére pedig a többség fel is adja. Ne tegyed! Inkább még most az elején gondold át még egyszer és pontosítsd nyelvtanulási célodat! A célkitűzés során az alábbi 5 úgynevezett SMART pontot mindenképpen vedd figyelembe! A SMART angol szó, magyarul okost, eszest jelent és minden egyes betűje 1-1 szó kezdőbetűjét jelenti.

S-Specific, azaz legyen a célod konkrét! Nyelvtanulás esetében például az, hogy 2018. januárjában középfokú angol nyelvvizsgát szeretnék letenni, vagy 2 év múlva szeretnék angolul is prezentációt előadni a szakmámban. Tehát az nem elég, hogy szeretnék angolul tudni. Mikorra? Milyen szinten? Azon belül mire szeretném használni?darts-857092_1280.jpg

M- Measurable, azaz mérhető. A mérés több szempontból is nagyon hasznos. Egyrészt ha mérhetővé szeretnéd tenni a tanulást, akkor muszáj valamilyen tervet is készíts, amiben feltünteted, hogy bizonyos idő alatt meddig jutsz el és akkor hogyan fogod lemérni azt, hogy elérted-e a kívánt célt. Amennyiben hosszútávú a célod, akkor mindenképpen bontsd rövidebb távú célokra is, hogy a folyamat közben rendszeren lásd, hogy meddig jutottál már el. Ez motiválólag hat, mivel ilyenkor a kisebb célok elérésekor rendszeresen lesz sikerélményed. Kitűzheted például, hogy megtanulsz 500 új szót angolul úgy, hogy minden nap megtanulsz 15-öt és a hétvégén megnézed, hogy mennyit tudsz belőlük. Érdemes ezt táblázatban vezetni és akkor követed is a haladást, látod hol tartasz a folyamatban.checklist-1622517_1280.png

A-Achievable, azaz elérhető. Legyen a célod reális, elérhető. Ne tűzz ki olyan célt, amit jellemzően nem lehet teljesíteni, pl 1 hónap alatt megtanulok németül folyékonyan a nulláról. Érdemes megnézni a Közös Európai Referenciakeret (KER) honlapját is, ahol megtalálható, hogy az egyes nyelvtudásszintek mit takarnak és hány óra tanulás szükséges átlagosan az elérésükre. Például a B2 középfokhoz angolból 500-600 óra, franciából 560-650 óra szükséges szerintük ha teljesen a kezdő szintről indul valaki. Természetesen ezek csak mutatók, mert aki már beszél 2 idegen nyelvet felsőfokon, az nagy valószínűséggel könnyebben tanul meg egy harmadik nyelvet, mint az, aki sosem tanult még idegen nyelvet. Továbbá az sem mindegy, hogy azt a többszáz órát milyen módon tölti nyelvtanulással az illető, mennyire szorgalmasan, rendszeresen foglalkozik vele és a gyakorlatban mennyit használja.  runner.jpg

R-Relevant, azaz releváns legyen a kitűzött cél, olyan, amire valóban vágysz és nem csak azért csinálod, mert X vagy Y is teszi. Legyen olyan a célod, ami hajt majd előre folyamatosan az utadon és nem nyűg a számodra.

girl-jumping.jpg

T-Time-based, azaz időhöz kötött. Fontos, hogy tűzz ki határidőket. Sokakat ez rendkívüli lendületbe tud hozni, ha látják, hogy határidőre kell valamit teljesíteniük. Legyen több határidő is, mint amit ahogyan az 5 szó per nap esetében írtam előbb. Így nem fogod tudni a végtelenségig tologatni a feladatot, hogy majd holnap elkezdem, hisz ott van a határidő, hogy hétvégére már 35 szót kell tudjak. A végtelenített halogatás elkerülésén túl a határidők arra is jók, hogy priorizálni fogsz majd a teendőid között és az első helyek egyikére fogod rakni a fontossági sorrendben a tanulást és nem az utolsóra, hisz ott a határidő.clock-blue.jpg

Amikor megfogalmazod a nyelvtanulási céljaidat, a legjobb, ha ezt az 5 tényezőt együtt, egymással karöltve alkalmazod. Írd fel egy lapra ezt a pár mondatot és rakd ki olyan helyre ahol minden nap látod!

Már most állj neki és írd össze a Te SMART céljaidat! Jó munkát és sikeres tanulást kívánok!

Szeretnék időt nyerni, kérem az 5 tippből álló listát

 

nyelvtanulás coaching nyelvi coaching

2016\10\01

Gazdálkodj okosan az időddel! Íme 5 tipp, melyek nyelvtanulóknak is megszívlelendők

Íme 5 tipp, hogy stresszmentesen teljenek a napjaid, legyen ÉNIDŐD és valóban jelen tudj lenni a jelenben! Nyelvtanulóként is a sikeres nyelvtanulás egyik alapja a hatékony időbeosztás. Ezek a tippek nem pusztán az optimális időbeosztás kialakításában segítenek, hanem az energiaszintedet is növelik majd. Az idő rajtunk kívülálló dolog, nem tudunk rajta változtatni, viszont az energiaszintünket tudatosan képesek vagyunk felturbózni, amihez pedig elengedhetetlen a jó időgazdálkodás. 

1. IKTASD KI AZ IDŐPAZARLÓKAT! Vizsgáld meg mivel töltöd el egy napodat és válaszd szét, hogy mi az, ami fontos és mi nem. Rengeteg idő úszik el a nap folyamán észrevétlenül az e-mail-ek, a közösségi média és a telefonálás által bezárt Bermuda-háromszögben. Az e-mail-ek nézegetésére jelölj ki egy időintervallumot, amikor megnézed a levelezésedet, amúgy ne nézegesd! A közösségi média, Facebook, Instagram stb. esetében is érdemes limitálni az időt, vagy akár blokkolni is lehet ezeket az oldalakat bizonyos időre, így nem lesz kísértés. A telefonálásnál célszerű korlátozni a csevegéseket és néha ki lehet kapcsolni a készüléket, így nem zavarja meg az összpontosítást.

2. PRIORIZÁLJ! Gondold át, hogy mi az, amire mindenképpen időt kell szakítanod. Írd össze ezeket a dolgokat egy papírra majd rakd fontossági sorrendbe őket! Mindig a legfontosabb teendővel kezdd, azt helyezd az első helyre! Ez egyszerűnek tűnhet, viszont számtalan esetben a legfontosabb elintézendő a legnehezebb is és ilyenkor hajlamosak vagyunk halogatni, tologatni azt. Ne tegyük! Legyünk túl rajta mihamarabb! Így nem lesz folyamatosan rajtunk a nyomás, amit az állandóan halogatott dolgok okoznak.

3. RAKJ RENDET! Az elvégzendőkkel, teendőkkel kapcsolatban tervezd meg egy hetedet napokra lebontva! Kategóriákba rendezheted őket, attól függően hogy milyen sürgősek. Rendezett és összeszedett lesz az életed, nem lesz rajtad akkora nyomás és stressz, mivel nem kell állandóan fejben tartanod a teendőidet. Post-it papírokra is írhatod, okos telefonba, papíralapú naptárba is vezetheted őket. Ha kész van valami, akkor pipáld ki. A téged körülvevő tárgyaknak is legyen meg a maga helye, így nem vesztegetsz időt azok keresgélésével.

4. BONTSD RÉSZEKRE HA TÚL NAGY FALAT! Ha valamit azért halogatsz, mert túl nagy falatnak bizonyul, akkor célszerű részletekre bontani és lépésről lépésre megoldani azt. Ha pedig egyedül nem megy, akkor bátran kérj segítséget!

5. ÉNIDŐT is hagyjál magadnak! Relaxálj és pihenj minden nap egy kicsit, nem robot üzemmód a cél. Mozogj, olvass magazint, igyál egy kávét, iktass be valami olyan tevékenységet, mely energiával tölt fel. Erre is tekints úgy, mintha ez is valamilyen aznapi kötelező teendő lenne, így hatékonyabban és nagyobb élvezettel végzed majd a teendőidet. 

Ne feledd! A jó időbeosztás nem azt jelenti, hogy végtelen mennyiségű dolgot próbálunk belepréselni egy napunkba. A végső cél egy stresszmentesebb és hatékonyabb életmód, melyben helyet találunk azoknak a dolgoknak is, melyek energiával töltenek fel. Ahhoz, hogy ne azt érezzük, hogy robotként teljesítjük a napi tervünket, az előbb említett tippeket érdemes beépíteni mindennapi szokásaink közé. Ahhoz hogy tartósan beépüljenek ezek a szokások a napi rutinunkba, körülbelül 2 hónapra van szükség. Ez bizony hosszú idő és kitartást igényel, mely külső támogatás nélkül keveseknek megy. Keress fel egy coachot, aki megadja a támogatást és segít, hogy ne add fel. Vágj bele! Legyen neked is több időd és energiád! 

 

 

 

nyelvtanulás nyelvoktatás időgazdálkodás coaching

2016\09\01

SPORTOLJ HOGY SIKERESEBB NYELVTANULÓ LEGYÉL!

olympia-1535219_1920.jpg 

A tanévkezdés kapcsán egyre többen állnak neki újra nyelvet tanulni. Vajon miért van az, hogy egyesekből sikeres nyelvtanulók lesznek, mások pedig hamar feladják? Vajon hogyan lehet fenntartani a kezdeti lendületet, lelkesedést és segíteni a tanulási folyamatot? Az egyik legjobb és leghasznosabb eszköz erre a sportolás.

A nyelvtanulási folyamat során rendszeresen merül fel a kérdés a tanulókban, hogy vajon meddig tart eljutni az általuk kitűzött szintre és hogyan lehetne gyorsítani rajta. Aki sportol, az jól tudja, hogy az eredmény ott sem egyik napról a másikra jön, idő kell hozzá, kitartás és türelem. Jól megtervezett edzésprogram szükséges és a rendszeresség is elengedhetetlen. Ennek megvalósításában egy jó edző kulcsfontosságú szerepet tölt be, aki segít abban is, hogy a motiváció tartós legyen, visszajelez és támogat. A nyelvtanulásban illetve minden egyéb tanulási folyamatban is ugyanezt a feladatot tölti be egy nyelvi coach vagy coaching szemléletű tanár, aki az oktatásban olyan módszerekkel dolgozik, mint a sportban egy jó edző. Nem véletlen az elnevezés, a coach szó edzőt jelent.

Tapasztalataim szerint azok a nyelvtanulók, akik rendszeresen sportolnak, sikeresebbek a nyelvtanulásban. Vajon miért van ez? Miért érdemes sportolni azért, hogy lendíts a nyelvtanulásodon? Íme néhány hasonlóság, melyek a nyelvtanulási folyamat és az aktív sportolás között fellelhetőek és támogatóan hatnak egymásra:

  1. A tanulandó dolgok megfigyelése, a szabályok ismerete, majd az elméletben tanultak gyakorlatba ültetése és azok rendszeres gyakorlása jelen vannak mind a sportban és a nyelvtanulásban is. Például elméletben tudom a kézilabda szabályait, de ahhoz, hogy játszani is tudjam azt, gyakorlatba kell ültetni azokat és kitartó gyakorlás kell, amíg a kivitelezés megfelelő nem lesz. Attól, hogy elméletben tudom például az igeidőket, attól nem feltétlen tudok még megszólalni az adott nyelven, gyakorlatba kell ültetni azt és kitartó gyakorlás kell ahhoz, hogy mindez működjön. Aki sportolóként ezt jól tudja ezt alkalmazni, az képes ezt a megközelítést, hozzáállást a nyelvtanulásban is kamatoztatni.
  2. Merni kell kilépni a komfortzónánkból, hiszen a tanulás komfortzónán kívüli folyamat. A sportban és a nyelvtanulásban is a gyakorlást csetlések-botlások kísérik, ami sokak számára gátló tényezőt jelent. Nem mernek megszólalni például, mert félnek a hibázástól, vagy attól, hogy nem értik meg őket. Aki sportol és rendszeresen feszegeti a komfortzónája határait, az bátrabban teszi azt nyelvtanulóként is.
  3. A jó időbeosztás is kulcsfontosságú. Azok a tanulók, akik rendszeresen sportolnak, be tudják építeni rohanó napirendjükbe azt, azok a nyelvtanulásban is sokkal jobban elkötelezettek, komolyabban veszik azt. Nem maradoznak el az órákról, tudják, hogy rendszeresen elő kell venni a tanulandókat és időt kell szánni a tanulásra ahhoz, hogy eredménye legyen.
  4. A sportoló tanulók kitartóak, nem hátrálnak meg ha valamilyen nehézséggel kell szembenézniük és esetleg nem megy elsőre valami tökéletesen. Számítanak rá, hogy nem lesz azonnali az eredmény, hanem bele kell fektetni energiát és munkát ahhoz, hogy meg legyen a gyümölcse.
  5. Ha csökken a motiváció, akkor a sportolók nem adják fel, hanem megkeresik azt, ami kihúzza őket ebből az állapotból. Ez lehet új módszerek kipróbálása is, de lehet elég ha a célunkra erősebben fókuszálunk. Ha a célunkat szem előtt tartjuk az motivál, előre húz. A végső cél mellett fontos a rövidebb távú célok kitűzése is. A versenysportolókkal is elképzeltetik, milyen is lesz, ha érmet nyernek például, de az odáig vezető úton kellenek a rövidebb távú célok is, melyek teljesítése elérhető, mérhető és pozitív megerősítést ad, amennyiben teljesítjük azokat. A nyelvtanulásban is ugyanilyen fontos céljaink pontos meghatározása és azok rendszeres tudatosítása, elképzelése rövid és hosszú távon is.

Összességében véve elmondható, hogy a sport, azon túl, hogy számos kedvező hatással bír testünk, lelkünk és szellemünk számára is, segít abban is, hogy hogyan osszuk be jobban az időnket, merjünk kilépni a komfortzónánkból és megtaláljuk mindig azt a motivációt, ami előre visz minket célunk felé. Mindezekre nagyon nagy szükség van a nyelvtanulás illetve bármilyen egyéb tanulási folyamat során is. Idén ősszel a futball EB és a Riói Olimpia után talán még könnyebb rávenni magunkat a rendszeres mozgásra. Szóval sportra fel az eredményesebb tanulásért!

sport nyelvtanulás olimpia nyelvoktatás coaching

2016\07\27

Hogyan segíti a coaching a nyelvtanulást?

Mi is az a nyelvi coaching?

A coaching Magyarországon még kevéssé elterjedt egyik területe a nyelvi coaching, mely a nyelvtanulás során számos helyzetben hatékony megoldást nyújt a tanulóknak. Ez egy olyan prémium szolgáltatás a nyelvi fejlesztés területén, melyben a nyelvi coach (coach képesítéssel rendelkező nyelvi szakértő/nyelvtanár) támogatja a coachee-t (nyelvtanulót) abban, hogy az a leghatékonyabb megoldásokkal, rövid idő alatt, sikeresen elérje nyelvi célját. A nyelvi coaching során eredményes és magabiztos nyelvhasználó válik belőled, önbizalmad erősödik.

Kinek ajánlott a nyelvi coaching?

Ha külföldi munkavállalásra, állásinterjúra, sikeres nyelvvizsgára, vagy akár idegen nyelven történő üzleti prezentációra, üzleti útra készülsz, akkor a nyelvi coaching a leggyorsabb és leghatékonyabb módja, hogy sikeresen elérd a célodat.

Amennyiben valamilyen nyelvi elakadással küzdesz, nem mersz megszólalni idegen nyelven, vagy már sokadszor kezdesz neki a nyelvtanulásnak, de mindig abbahagyod, mondván nincs nyelvérzéked, időd stb, akkor a nyelvi coaching segít feltárni és oldani a blokkoló tényezőket. Ezáltal lendületet kapsz, motivált leszel és sikeres nyelvhasználó válik belőled.

nyelvtanulás coaching angol oktatás